Összefoglaló a fogyasztásmérőhelyek létesítésével kapcsolatos tudnivalókról, a megváltozott követelményekről. Kizárólag a lakossági közvetlen (direkt) fogyasztásmérésre vonatkozó előírásokkal kapcsolatos tudnivalók.
Legtöbb kivitelező csak a fogyasztásmérő-szekrény telepítését, felszerelését tekinti megoldandó feladatnak, holott a mérőhely kialakítása a csatlakozási pont kijelölését követően határozható meg. Nem új követelmény, de napjainkban egyre fontosabb, hogy a fogyasztásmérőhely és a csatlakozási pont kiépítése kiviteli terv alapján kezdhető meg.
A csatlakozási pontot és a fogyasztásmérő helyét az engedélyes áramszolgáltató a villamosenergia-igénybejelentést követően műszaki gazdasági tájékoztatójában határozza meg. Az érvényben lévő Villamosenergia törvény a csatlakozási pont helyét, mint a közcélú hálózat és felhasználói hálózat tulajdoni határát határozza meg, de nem mondja meg, hogy ezt műszakilag hol kell létrehozni. Egy korábbi rendelet – 7/1970. (VI. 25.) NIM-rendelet 6.§-a – pontosan meghatározta a csatlakozási pont helyét, mely alapja lett a jelenleg is alkalmazott kijelölésnek. A korábbi rendelet szerint a csatlakozási pont függött a közcélú hálózat és a csatlakozóvezeték szabadvezetékes vagy kábelhálózati kialakításától, a vezetékkötések lehetséges elhelyezésétől (pl. szabadvezeték-oszlopon, tetőtartón, épületfalra szerelt fogyasztásmérő bemeneti kapcsain, kábelcsatlakozó-vezeték végpontján).
Szolgáltatói szempontok
Az áramszolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a hálózati veszteség csökkentésére. A csatlakozóvezeték az engedélyes áramszolgáltató tulajdonában, kezelésében van, emiatt az itt keletkező veszteség csökkentése az áramszolgáltató pénzügyi érdeke. A hálózati veszteség csökkentésének egyik módja, hogy a csatlakozóvezeték minél rövidebb legyen, és a fogyasztásmérő lehetőleg az ingatlan határához legközelebb legyen elhelyezve. Ez családi házaknál, kisebb társasházaknál műszakilag jól megoldható. Nagyobb, többlakásos épületeknél az ingatlan határához rendelt csatlakozási pontban már nem helyezhető el nagyszámú fogyasztásmérő. Ott a tervező és engedélyes szolgáltató megállapodása alapján lehet a fogyasztásmérő helyét és a mérőhely kialakítását elkészíteni.
Többmérős fogyasztáshely
Egyre több lakóépületben kell többmérős fogyasztáshelyet kialakítani. Az általánosan használt minden napszaki „A1”, illetve „A2” tarifákon kívül a korábban is ismert és alkalmazott „B” tarifa (éjszakai mérés) mellett egyre több „H” tarifa (hőszivattyús mérés) fogyasztásmérőinek is helyet kell biztosítani. Különösen családi házak esetében nőtt meg az igény a „H” tarifa alkalmazására. Ennek oka, hogy 2021. január 1-től csak „közel nulla energiaigényű” épület kaphat használatbavételi engedélyt, lásd 7/2006. (V. 24.) TNM-rendelet. Ez azt jelenti, hogy az épület éves energiafelhasználását megújuló energiával kell pótolni. Megújuló energiának kell tekinteni a napelemes háztartási kiserőművet, a hőszivattyút, valamint a tűzifát, biogázt stb.).
A napelemes háztartási kiserőmű csatlakoztatása a közcélú hálózatra nem igényel többlet mérőhelyet. A létesülő „A” tarifás fogyasztásmérőt az engedélyes áramszolgáltató advesz irányú fogyasztásmérőre cseréli.
A közcélú kisfeszültségű hálózatok alkalmasak TN rendszerű (nullázás) érintésvédelmi mód felhasználónál történő kialakítására. A közcélú hálózatok esetében ez az N-vezető több helyen történő potenciálrögzítését (földelését), illetve a hurokimpedancia kis értéken tartását követeli meg. Az ilyen hálózatok N-vezetője PEN-vezető, ez esetben TN-C védelmi módról beszélünk. Amennyiben a PEN-vezető a közcélú hálózatból származik, úgy a külső feltételek megfelelőségért a táphálózat kezelője felelős, lásd MSZ HD 60364-4-41 szabvány 411.4.1. pontja.
Középen: falra vagy tartókeretre szerelhető rendszerengedélyes fogyasztásmérő szekrény
Jobbra: rendszerengedélyes szabadon álló mérőszekrény két fogyasztásmérő számára
Csatlakozási pont
A csatlakozási pont a közcélú hálózat és a felhasználói hálózat tulajdoni határa. Itt kell az engedélyes szolgáltatónak biztosítania a szerződésben foglalt paramétereket (feszültség, harmonikus tartalom, fázisszám, terhelhetőség, fogyasztásmérés, érintésvédelmi mód). A csatlakozási pont kijelölhető az ingatlan határának közelében, vagy az épületben (épület külső, belső falán). A csatlakozási pontban a PEN-vezető potenciálrögzítő földelését kell kialakítani, mely az új rendszerengedélyes fogyasztásmérő szekrényekben gyárilag kialakított bekötőkapocsról (sínről) oldható meg. A potenciálrögzítő földelő szétterjedési ellenállása a csatlakozási pontban 10 ohmnál kisebb kell legyen (MSZ 447:2019 szabvány 4.4.2. szakasz). A csatlakozási ponton létesített csatlakozó főelosztóban kell PEN-vezetőt N- és PE-vezetőre szétválasztani, vagy ha ez műszakilag nem lehetséges, akkor a csatlakozási pont utáni elosztó villamos kötéspontjánál, pl. méretlen főelosztóban, betápláló fővezeték végpontjánál kell kialakítani. A PEN-vezető szétválasztása után már TN-S védelmi módról beszélünk.
A földelővezeték csatlakozását úgy kell kialakítani, hogy a földelési ellenállásmérést a hálózati engedélyes zárópecsétjének bontása nélkül lehessen elvégezni.
Fogyasztásmérőhely
A fogyasztásmérő(k) helyét (és a csatlakozási pontot) az engedélyes szolgáltató jelöli ki. Ez a gyakorlatban vagy szabadon álló, vagy falra szerelt változatot jelent. Az új rendszerengedélyes fogyasztásmérő-tokozatok tartalmazzák a csatlakozó főelosztót, valamint a vezetékek bekötésére szolgáló bekötőkapcsokat, mind a méretlen, mind a mért oldalon, továbbá lehetőséget biztosít a PE-vezető(k) bekötésére, elvezetésére. Családiházak és kis társasházak esetében a csatlakozási pont és a fogyasztásmérőhely többnyire azonos területen kerül kialakításra.
Létesítés szempontjából kedvezőbb az épület falazatán kialakított csatlakozási pont és mérőhely. Ez esetben nincs szükség külön épületvédelmi földelést és külön potenciálrögzítő földelést készíteni. A két földelés kombinált földelőként használható, a szétválasztott PEN vezető PE-vezetője rövid úton beköthető az épület fő földelőkapcsához. Az épület falazatán elhelyezendő fogyasztásmérő(k) helyét az MSZ 447:2019 szabvány 7. szakasza szerint kell megválasztani.
Egyre több esetben kerül a csatlakozási pont és a fogyasztásmérőhely a telekhatárnál kijelölésre. Ez esetben az épülettől független potenciálrögzítő földelést kell készíteni, ún. mérőhelyi földelésként, a mérőhely ez esetben szabadon álló, földre telepített változat. Mind a méretlen, mind a mért oldalon kábelcsatlakozási lehetőséggel. Amennyiben a felhasználónál több tarifás mérőhelyet kell kialakítani, úgy a mért felhasználói elosztókhoz külön-külön kell a mért fővezetékeket (három-, vagy ötvezetékes rendszerben) elvezetni. Ez földkábel esetén jelentős többletköltség az épületfalon elhelyezett változathoz képest.
A mért fővezeték PE-vezetőjét együtt kell vezetni a fázis- és nullavezetővel. A PE-vezetőt a mért felhasználói elosztóba kell elvezetni, ott a PE- és N-sínt tilos összekötni! Az új rendszerengedélyes fogyasztásmérőhelyek tokozatai tartalmazzák a becsatlakozó és elmenő vezetékek sorkapcsait, a földelővezető bekötési helyét, a PEN-vezető szétválasztási lehetőségét.
Védőföldelés
A szabványosításról szóló törvény értelmében a műszaki biztonságot tartalmazó szabványok alóli eltérést alkalmazni a tervező egyenértékűségi nyilatkozata alapján lehet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden biztonsági követelményt tartalmazó szabvány alkalmazása kötelező. A közelmúltban jelent meg az MSZ 18014:2019 Alapozásföldelők című szabvány, mely lehetőséget ad egy jobb és tartósabb földelési rendszer létesítésre.
A tervezőnek lehetősége van választani az MSZ HD 60364-5-54 szabvány szerinti földelés, illetve az MSZ 18014 szabvány szerinti földelés kialakítására. A földelések további kialakítására az MSZ EN 62305 villámvédelemre vonatkozó szabványsorozat ad előírásokat.
Mind a potenciálrögzítő földelés, mind az érintésvédelmi földelés, mind a villámvédelmi célú földelés azonos földelőrendszerben megoldható, ez esetben kombinált földelésről beszélünk. Minden épületnél ki kell alakítani egy fő földelőkapcsot (fő-földelő sínt), melyhez be kell kötni az épület védelmi földelését, (betonalap földelő, földelő rúd, keretföldelő stb.), továbbá be kell kötni a csatlakozási pontban szétválasztott PE-vezetőt (PE-vezetőket), potenciál-kiegyenlítés céljából. Ez az összekötés természetesen javítja az eredő földelési ellenállást, mely minden szempontból előnyös.
Az épületeknél alkalmazott áramütés elleni védelem céljára létesített földelések szétterjedési ellenállására a TN-rendszerek esetében nincs követelmény, az áramütés elleni védelmet (zárlatvédelmet) a hálózat hurok impedanciáján alapuló zárlatvédelem biztosítja. A földelés célja potenciálrögzítés.
Túlfeszültség-védelem
Az épület túlfeszültség elleni védelmének kiépítésének szükségessége összefüggésben van az épületben lévő elektronikai egységeket tartalmazó készülékek (TV, rádió, mosógép, PC, tűzhely stb.) védelmi követelményével. A túlfeszültség-levezető az erős- és gyengeáramú hálózatokon fellépő túlfeszültség-impulzus föld felé történő levezetésére szolgál, egyúttal tűzvédelmi biztonságot is jelent.
Villámvédelem és túlfeszültség-védelem létesítésére több rendelet és szabvány határoz meg követelményeket. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat – 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet és módosításai – kötelezően előírják, hogy minden új építménynél, valamint meglévő építmény rendeltetésének megváltozásánál a villámcsapások hatásaival szemben villámvédelmet kell létesíteni. A fenti rendelet értelmében a villámvédelemmel ellátott építménynél túlfeszültség-védelem létesítése rendeletileg kötelező. A vonatkozó szabványok a túlfeszültség-védelmi eszköz kiválasztását és beépítési helyét határozzák meg.
Az MSZ HD 60364-4-443 szabvány 443. 3.2.2 szakasza értelmében túlfeszültség-védelmi eszköz mind a villámvédelemmel ellátott, mind a külső villámvédelem nélküli épületnél létesítendő. A túlfeszültség-védelmi eszköz elhelyezhetőségét TN-C-S rendszerű védelmi mód esetén az MSZ HD 60364-5-534 szabvány „D” melléklete és az MSZ 447 szabvány 4.6 fejezete írja elő. (A csatlakozóvezeték PEN-vezetőjének szétválasztását N és PE-vezetőre a csatlakozási pontnál kell elvégezni. Ezen ponttól TN-S védelmi rendszert kell kiépíteni).
Általános követelmény, hogy a túlfeszültség-levezető bekötővezetékeinek összes hossza (fázis- és PE-vezető) legfeljebb 1 méter lehet, a (réz) vezeték keresztmetszete 16 mm². Ha a fővezeték keresztmetszete kisebb, akkor elegendő a fázisvezető oldalon a fővezeték keresztmetszetével azonos keresztmetszetű bekötővezetéket alkalmazni.
Az MSZ EN 62305-1 szabvány 6.1 pontja előírja, hogy minden olyan esetben meg kell vizsgálni a villámvédelem szükségességét, ahol felmerül
- az emberi élet elvesztésének kockázata,
- a közszolgáltatás kiesésének kockázata,
- a kulturális örökség elvesztésének kockázata.
A túlfeszültség-védelem biztonsági szempontok alapján kerül kialakításra, emiatt vonatkozik rá a 40/2017. (XII. 4.) NGM-rendelet (VMBSZ). A rendelet értemében kizárólag biztonsági előírásoknak megfelelő villamosberendezés létesíthető. A rendelet előírja, hogy a vonatkozó szabványtól való eltérés csak a tervező egyenértékűségi nyilatkozata alapján lehetséges, melyben a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy az általa tervezett megoldás ugyanolyan, vagy jobb biztonságot eredményez, mint a szabványban előírt megoldás.
AZ MSZ HD 60364-1 szabvány 131.6.2. szakasza előírja, hogy a személyeket és a haszonállatokat védeni kell az olyan sérülés, a vagyontárgyakat az olyan káros hatások ellen, amelyek légköri vagy kapcsolási eredetű túlfeszültségek következményeként léphetnek fel. Ezek értelmében túlfeszültség-védelem alkalmazása kötelező.
A biztonsági követelményeket az MSZ HD 60364 szabványsorozat, továbbá az MSZ EN 62305 szabványsorozat részletesen tartalmazza. Az MSZ HD 60364-5-34 szabvány és az MSZ 447 szabvány a túlfeszültség-védelmi eszközök beépítési helyét és módját határozza meg.
Az áramütés elleni védelemre vonatkozó szabványok, illetve a villámvédelmi és túlfeszültség-védelmi előírások több ponton kapcsolódnak (földelőkialakítás, potenciálkiegyenlítés), melynek betartása biztonsági követelmény! A túlfeszültség-levezetők szerepe, hogy az épületbe vezetett fémes vezetékeken (kábeleken) keresztül, sem konduktív, sem induktív csatolással az épület belső villamos hálózatára ne kerüljön kárt okozó túlfeszültség, túlfeszültség-impulzus: ide értve a villámvédelmi levezetőn folyó villámáram hatását a belső vezetékhálózatra.
Túlfeszültség-levezetők három típusát különböztetjük meg:
- T1 típus: villámáram levezetésére alkalmas készülék 50–100 kA 10/350 μs időtartamú lökőhullámmal vizsgálva, védelmi szint: 4 kV. Alkalmazás: LPZ0a/LPZ1 zónahatárok között.
- T2 típus: túlfeszültség-impulzus levezetésére alkalmas készülék 15–20 kA 8/20 μs időtartamú lökőhullámmal vizsgálva (villámáram levezetésre nem alkalmas). Alkalmazás: LPZ0b/LPZ1 zónahatárok között, védelmi szint: 2,5 kV.
- T1+T2 típus: villámáram és túlfeszültség-impulzus levezetésére alkalmas. Villám lökőáram: 12,5 kV, védelmi szint: 1,5 kV. Alkalmazás: LPZ0a/LPZ2 zóna között.
- T3 típus: finom helyi védelem az érzékeny készülékek számára 4–6 kA lökőhullámmal vizsgálva, védelmi szint: 0,8–1,25 kV. Alkalmazás: végkészülékek, elektronikák, informatikai berendezések védelme.
Az egyes típusok eltérő védelmi osztályba sorolt létesítmények berendezéseinek védelmére szolgálnak. A védelmi osztályokat az MSZ EN 62305-1,2,3,4 szabvány fogalmazza meg. A szabvány értelmében a T1, illetve a T1+T2 típusú levezetőt az épület csatlakozási pontjánál kell telepíteni, amennyiben a csatlakozási pont az épületben (épületfalon) van (itt alakítható ki az LPZ0/LPZ1 zónahatár). Nem ajánlott az ingatlan határánál létesített csatlakozási pontban (mérőhelynél) túlfeszültség-védelmi eszközt telepíteni. Az ide tervezett T1+T2 típusú levezető nem teljesíti az MSZ EN 62305 szabvány szerinti zónahatár kialakítását.
A T1 és T1+T2 típusú túlfeszültség-levezető működése során rövid idejű föld-rövidzárlat alakul ki. A zárlati áram nagysága a túlfeszültség-impulzus nagyságától és energiatartamától függ. A túlfeszültség-védelmi készülékekben folyó zárlati impulzusáram melegítő hatása tönkreteheti a túlfeszültség-levezetőt, mely tartós rövidzárlatot okoz. Ennek megakadályozására a túlfeszültség-levezető előtt zárlatvédelmi készüléket (olvadóbiztosítót) kell alkalmazni. A védőbiztosító értéke a túlfeszültség-levezető gyártmányától függő, általában 80–315 A lehet. Amennyiben a hálózati tápoldalon van ilyen áramú biztosító, úgy a túlfeszültség-levezetőhöz nem kell külön biztosítót beépíteni.
Amennyiben a csatlakozási pont és a fogyasztásmérőhely az ingatlan határán kerül kialakításra, úgy az épület berendezéseinek túlfeszültség-védelme egyedi tervezést igényel.
Több árszabás
Több árszabást igénylő felhasználó esetén több fogyasztásmérő kerül felszerelésre. Amennyiben fogyasztásmérők nem az épületben (épület külső falán) kerülnek elhelyezésre, úgy a túlfeszültségvédelmet minden mért áramköri vezeték épületbe történő belépési pontján (mért felhasználói főelosztóban) kell beépíteni. Ezzel teljesül az MSZ HD 60364-5-534 és MSZ EN 62305-4 szabvány követelményeinek megfelelő LPZ0/LPZ1 zónahatár kialakítása.
Amennyiben az épületen külső villámvédelem is létesül, úgy el kell végezni az MSZ HD 60364-5-54 szabvány szerinti védő egyenpotenciálra hozó összekötést. A védő egyenpotenciálra hozó vezeték keresztmetszete rézvezető esetében 6 mm²-nél, alumíniumvezető esetében 16 mm²-nél kisebb nem lehet.
Felülvizsgálat alkalmával, szigetelési ellenállásmérés esetén a túlfeszültség-levezetőket ki kell kötni. Ennek elmulasztása megakadályozza a mérést.
Forrás: Villanyszerelők Lapja