Fogyasztói hálózatok falban és falon kívül
Eközben persze megkerülhetetlen egyes melegedést okozó helyek bemutatása, vagyis az olvasó egyre több hasonló esettel fog a sorozat cikkeiben találkozni. Ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a rendszer más-más részében sokszor nagyon hasonló hibák fordulnak elő és hasonló folyamatok okozzák a gyulladást.
A mérőtől a fogyasztóig, illetve annak csatlakozásáig a villamos energiát vezetékeken juttatjuk el. Ezek csak ritkán készülnek kezdőponttól végpontig egy azonos vezetékből, sokszor kell csatlakozást kialakítani rajtuk. Az ideális, pl. a vezérelt áramról működő vízmelegítő, ahol a mérőszekrényi kapcsolótól a bojler sorkapcsáig egyben futnak a vezetékek. A leggyakoribb mégis a toldás, lecsatlakozás, elágazás, ahol csatlakozásokat alakítunk ki és ezzel akaratlanul is hibalehetőségeket hozunk létre.
A vezetékek az előírásokat betartva vagy azokat figyelmen kívül hagyva sokféle módon haladhatnak. Főleg az emberi tartózkodásra szolgáló helyiségekben életvédelmi és esztétikai okokból is a rejtett vezetékelhelyezés a megszokott és elvárt. Itt a használó csak annyit lát, hogy van egy villanyóraszekrénye, esetleg a falon/falban egy csomó biztosíték, a mennyezet alatt doboztetők, vagy csak üregek, benne egy csomó szigetelt vezetékkel, a falban konnektorok, lámpakapcsolók, lámpák stb. Vagyis a használó szeme elől többnyire rejtve marad a hálózat.
Régen a rejtett szerelés egyet jelentett a falban, födémben lévő védőcsövekben haladó vezetékekkel, majd jött a szocializmus olcsósítási vívmánya, az MM-falvezeték, majd a kontárok addigi hagyományát követő födém feletti gégecsöves vagy anélküli vezetékelés. Vagyis a laikus használó számára ugyanolyan jónak látszik egy rejtett, korrekt védőcsöves hálózat, mint egy össze-vissza vezetgetett, sokszor mechanikai védelem nélküli káosz, a lényeg, hogy a dugaszolóaljzatban legyen áram és égjen a lámpa.
Természetesen az, hogy falon (épületszerkezeten) belül, vagy azon kívül vezetjük az áramvezetőket, még önmagában lehet teljesen szabályos, tűzvédelmi szempontból azonban lehetnek megfontolandó egyéb szempontok is. Melyek ezek?
Nem mindegy, hogy az épületszerkezet milyen anyagból és milyen módon épült. Egy hagyományos vályog, tégla vagy betonanyagban védőcsőben futó vezeték – ha pl. egy csatlakozási hiba vagy sérülés miatt – kigyullad, rendszerint a környezetében nem tud tüzet okozni. A klasszikus éghető anyagú – jellemzően fa – épületszerkezeteknél egy kisenergiájú gyulladási hely is okozhatja az épületszerkezet gyulladását, akár teljes pusztulását. A legnehezebben kezelhetők a réteges szerkezetek – ezek csak most terjednek el nagy tömegben – ahol sokszor a külső réteg ugyan nem éghető anyagú, de a belső anyagok egy része éghető. Sokszor elég csak egy párazáró fólia, ami meggyullad és az egész szerkezetre kiterjed az égés.
Az sem mindegy, hogy a kötődobozok miből készülnek, ill. hogyan helyezkednek el a szerkezethez képest. A mára szinte elfelejtett fémdoboz fémtetővel ugyan hibás szigetelés esetén zárlati veszélyt jelentett, de az égés csak akkor terjedt ki ebből, ha a fedél rosszul záródott és kiesett, vagy közvetlen környezetében volt éghető anyag. Ilyenből még most is sok van, a legtöbbször a régi padlásfödémeken a padlás irányából láthatók, szerelhetők. A fémet felváltó műanyag esetében a fedél a gyenge rész, hiszen ennek átégése, elolvadása után a tűz szabadon kiterjedhet, maga az égő műanyag fedél leesve terjesztheti a tüzet. A fokozott biztonságú „lángálló” műanyagokból készült darabok akkor jelentenek csak jó megoldást, ha kevés a bennük maradó levegő, jó a zárásuk, mert ekkor az égéshez szükséges levegő hamar lecsökken és a meggyulladt szigetelőanyagok már nem tudnak lánggal égni. Ugyanakkor nem lehet elmenni az olyan gyakorlat mellett sem, amikor a kötésnél nincs is kötődoboz. Ennek ugyan vannak szakmailag jól bevált módszerei, pl. speciális kötőelemek használata, de a bajt mégis az okozza, hogy vagy már a szereléskor, vagy utána hibajavításkor vagy bővítéskor sorra kontár megoldások születnek. Rendszerint ezek okozzák a legtöbb bajt.
Tűz a lépcső alatt
Az a hétköznap reggel is a szokásos módon indult. A tetőtér-beépítéses családi házban az anyuka a három gyermekével a szokásos teendőket végezte, amikor füstszagot éreztek. Keresték az okát, végül az egyik gyerek vette észre, hogy füstöl a lépcső alja. A lépcső falambériás burkolatot kapott, akárcsak a téglafal, az alul létrejött kis teret cipőtárolásra használták. Hívták a tűzoltókat, de mire kiértek, már a lambérián és a falépcsőn a tűz felterjedt a tetőtéri lakásba, ami teljesen kiégett. A földszinten, a gyulladás helyén csak egy V-alakban felfelé mutató égési terület alakult ki.
Elsőként a tűz keletkezési helyét határoztuk meg. A károsult a helyszínen elmondta, hogy füstöt először a lépcső környékén, az itt lévő cipőtartónál észleltek. Ezen a területen a falburkolat anyaghiányosra égett, és felfelé táguló V-alakú égésnyom alakult ki (1. kép).
A V-alakú égésnyom olyan esetben alakul ki, amikor a tűz kezdeti szakaszában a lángok a falhoz közel csapnak fel. Ez az elváltozás a tűz keletkezési helyét jelöli, ami megfelel a károsult által elmondottaknak. A helyszínen látott bizonyítékok és égésnyomok alapján tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a tűz a családi ház földszintjén, a padlástérbe vezető lépcső alatt, a földszinten, a falnál keletkezett.
A családi ház bejárata mellett érkeztek – a falban vezetve – az elektromos mérőórák felől az elektromos vezetékek. Itt, a lakótér felőli oldalon, a falburkolat alatt haladt a padlóig a kábel, majd a padló közelében kialakított elektromos kötések közbeiktatásával – a padlóban vezetve – haladt tovább a lakás többi részébe. A falburkolat éppen az egyik elektromos kötéspont helyén égett anyaghiányosra, és ez a pont volt az, ahol a V-alakú nyom alsó pontja volt található (2. kép).
A kérdéses kötéspontok csavart kötéssel kerültek kialakításra, a három vezeték (két fázis és nullvezeték) kötéspontjai közül az egyik erőteljesebben sérült, mint a másik kettő (3. kép). Mivel a másik két kötéspont ép és felismerhető maradt, így egyértelmű, hogy a helyi hőforrás a kérdéses – erőteljesebben károsodott – kötéspontban található. Az eredetileg alumínium és tömör rézvezetékek összekapcsolására szolgáló kötésre volt utólag rátekerve további rézvezeték (4. kép).
Jobbra: 4. kép. Ezekhez az alu-réz kötésekhez tartoztak a rézvezetékek, amelyek közül az egyik elolvadt.
A kötéspont vezetékvégein – több helyen – göbösödést, fémolvadékot találtunk, ami azt jelzi, hogy a tűz keletkezésekor a vezetéken elektromos áram folyt. Ez az elektromos tűzkeletkezési ok bekövetkeztéhez elengedhetetlenül szükséges.
Az elektromos vezetékeken, kötéspontoknál – különösen, ha két, különböző anyagú, jelen esetben alumínium és tömör rézvezeték kapcsolódik össze – a nagy átmeneti ellenállás, ami tüzet okozhat. A csatlakozás – különböző hőtágulási tulajdonságú anyag miatti – meglazulása miatt az érintkező fémek oxidálódnak, amely melegedéshez vezet. A kialakult ellenállás, mint egy fűtőszál, egyre melegszik, egészen addig, míg meg nem gyújtja a környezetében lévő éghető anyagokat vagy magát a vezeték szigetelését. Ez a folyamat is lassan megy végbe.
Tekintettel arra, hogy minden egyéb tűzkeletkezési ok egyértelműen kizárható, megállapítható, hogy a tüzet a földszinti lépcső melletti falban, a falburkolat mögött lévő elektromos csatlakozási pontban kialakult nagy átmeneti ellenállás okozta.
Forrás: Villanyszerelők Lapja